Hogyan kötődik egymáshoz a pécsi rokonlátogatás és a trapézlemez Harkány városában?

Az ember, ha hivatalos valahová, általában elmegy. Pláne, ha meglepetésként éri az invitálás. Ez történt velünk, nem is olyan túlságosan régen. Nyári délután volt, amikor megcsörrent a mobiltelefonom. Tamás unokatestvérem volt a vonalban. Már nagyon régen volt, amikor utoljára láttuk egymást. Az is meglepett, hogy Pécsre hív minket házavatóra. Mi még ott tartottunk, hogy ők Angliában élnek. De nem. Időközben már haza költöztek. Beszélgetésünkből az is kiderült, hogy Pécsen, gyönyörű, luxus környezetben építkeztek. Ahogy megérkeztünk, számomra azonnal feltűnő jelenség volt, hogy a házhoz nem hagyományos kerítés tartozik. Kíváncsi természetű vagyok, tehát, hogy kezdetét vegyem a kommunikációnak, szóba is hoztam.

  • Különleges kerítésetek van. Mesélsz róla egy kicsit?
  • A trapézlemezről? Harkányban is bizonyára fellelhető, csak te eddig nem vetted észre. De, ha jól belegondolok, tényleg különleges, mert gondozásmentes. Vagyis nem szorul két-három évente festésre.
  • Én még nem láttam trapézlemezből Harkányban kerítést. – válaszoltam.
  • És szeretnéd, ha a tiétek ebből lenne?
  • Természetesen, ezért érdeklődtem.

Hogyan jutott el a trapézlemez Harkány városába?

Beszélgetésünket vacsora után folytattuk. Tudomásomra jutott, hogy a kerítésük rendkívül strapabíró acéllemezből készült. UV sugárzás és időjárásálló felület.
Könnyen felszerelhető. Ez volt az a mondat, ami végképp lenyűgözött. Nem is hagytam, hogy folytassa, mert meghoztam a döntést és feltettem kérdésemet.

  • Hol szerezted be a szükséges lemez mennyiséget?
  • Itt helyben, a Mecsek Lemez Kft. üzletében. Ha maradtok éjszakára, holnap szívesen elmegyek veled.

Természetes volt, hogy maradunk. Másnap reggeli után ezzel indítottuk a napunkat. Megérkeztünk az üzletbe. A szakszerű kiszolgálásnak köszönhetően rövid idő alatt kiválasztottuk a megfelelő színt. T18-as típust vásároltunk. Ennek a szélessége ugyanis fixen 110 cm. A mennyiséget azonban nem tudtuk meghatározni. Így a trapézlemeznek Harkányba történő szállítása még váratott magára. Ahhoz ugyanis le kellett mérni, hány folyóméter kerítésre van szükségem, majd a kapott számot
el kellett osztanom 1,10-el. De tudtam, hogy mind a pontos mennyiség meghatározásában, mind a szükséges trapézlemeznek Harkányba történő eljuttatásában partnerre leltem. Mára pedig már házunk kerítése is a város egyik ékessége.