Új cserepeslemez Kétújfalu lakóinak

A cserepeslemez cseréje olyan feladat, amelyet Kétújfalu házain is időről időre el kell végezni az épületek karbantartása és megfelelő védelme érdekében. Ha a cserepeslemez elöregedett, vagy megsérült, beázik, vagy megrongálódott, Kétújfalun is szakember segítségét kell kérni. Így tettünk mi is egy sajnálatos baleset után. Az udvarunkon álló égig érő fenyőt megtépázta a vihar és a házunkra esett rengeteg letörött ág, köztük olyan méretesek is, amiket aztán csak összedarabolva tudtak eltávolítani. A cserepeslemez sok helyen megsérült, nem voltunk ezzel egyedül Kétújfalun, a biztosítási kárszakértők sorra járták az utca házait.

Miután megtörtént a kárfelmérés, kihívtuk a szakemberekből álló csapatot, hogy javítsák meg a tetőnket. Maga a csere nem bonyolult feladat, de Kétújfalun is érdemes erre a munkára szakembereket felkérni. Nemcsak az esetleges balesetek elkerülése miatt, de azért jobb, ha megfelelő védőfelszereléssel, és célszerszámokkal rendelkezik, aki nekiáll a munkának. Már abból is látszik, hogy nem a helyi kaláka, hanem szakemberek érkeztek cserepeslemez cserére Kétújfalura, hogy nem állnak neki a munkának a munkaterület biztosítása nélkül. Előkerültek a létrák, biztonsági hevederek és csak így mentek a tetőre eltávolítani a régi, meglazult vagy károsodott cserepeslemezeket, mindezt körültekintően és óvatosan, nem Kétújfalu panorámában gyönyörködve.

Tisztítás és szerkezet ellenőrzés

A cserepeslemezek eltávolítása után a felületet alaposan megtisztították és előkészítették. Kétújfalunk is átvizsgálják ezután a szerkezetet is, hogy sérült-e a viharban, szerencsére a tartólécek, gerendák teljesen rendben voltak. Az új cserepeslemezeket gondosan és pontosan kell telepíteni, hogy megfelelően illeszkedjenek egymáshoz. A rögzítésre most különösen odafigyeltek, nehogy a következő szélvihar kárt tegyen a tetőben.

A telepítés után nincs vége a munkának, a területet alaposan meg kell tisztítani a munkavégzés során keletkezett hulladékoktól. És még ekkor is teljes védőfelszerelésben dolgoztak, hiszen lemezdarab, szeg, vagy más éles, szúró dolog lehetett a földön, sőt, miután összetakarítottak is figyelmeztettek minket, hogy azért csak óvatosan sétáljunk mezítláb az udvaron. Eszembe nem jutott volna, hiszen tűlevélből is volt ott még jócskán, de legalább már azon nem kellett aggódnom, hogy beázik az otthonunk a következő esős éjszakán.