Hogyan jutott eszembe a mobilgarázs Villány városában?

Meg kell, hogy mondjam, hogy a kifejezést is egy utazás során ismertem meg. Szombathelyre utaztam Pécs felől. Szomszédomban két utastárs beszélgetett. Egyikük mesélte a másiknak, hogy milyen körülmények között kezdték el a zenekari próbáikat. Tudtam, hogy bele kell szólnom a beszélgetésükbe. Ennek érdekében kamu kérdést találtam ki és érdeklődtem, hogy mennyi az idő és mikorra érkezünk Szombathelyre. Kérdésem első felére megkaptam a választ, másodikra nem. Ők ugyanis nem utaztak addig. Még egy kicsit éleztem kérdéseimmel a beszélgetést, majd a tárgyra tértem.

  • Az Önök által említett mobilgarázsok Villányban is elérhetőek?
  • Az általunk említettek nem. – válaszolták mosolyogva -, mert azokat mi használjuk. De Pécsről a Mecsek Lemez Kft. által gyártott mobilgarázsokat Villányba is elszállítják. Ezt viszont gyakorlati tapasztalatból is merjük mondani. Ismerjük a céget, egész Baranya Megye területén vállalnak szállítást. Az építmények kivitelezésében pedig nem ismerik a lehetetlen fogalmát. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az általuk, a megrendelőre szabott garázsok tényleg mindenre alkalmasak.

Az én tulajdonomban is lett mobilgarázs Villány városában?

Pár napig Szombathelyen tartózkodtam barátnőm társaságában. Természetesen ahogy mindent, úgy ezt a kérdést is átbeszéltük. Sőt! Szomszédjának köszönhetően gyakorlatban is megnézhettem ennek a típusú mobilépítménynek a működését. Megköszöntem, hogy láthattam és már tudtam, hogy esetemben a mobilgarázsnak Villányban alkatrészek tárolása lesz a funkciója. Boldogan indultam haza és vettem fel a kapcsolatot a Mecsek Lemez Kft. munkatársaival. Meg kell, hogy mondjam, a vártnál gyorsabban készült el az általam megrendelt, igényeimre szabott lemezgarázs. Mint megtudtam, azért, mert a téglaépülettel szemben ez nem igényel hosszas tervezést, építkezést. A megrendelést végrehajtó cég, esetemben a Mecsek Lemez Kft. a szállítást és összeszerelési munkálatokat is elvégezte. Utóbbit egy-két óra alatt, garanciát vállalva a termékre. Egyetlen dolgot kértek tőlem: stabil alapot az épületnek. A mai napig nem süllyedt meg, nem amortizálódott le. Azóta pedig, ugyan más célból, de volt már szükségem új mobilgarázsra Villányban. Természetes, hogy annak kivitelezését is kizárólag a Mecsek Lemez Kft. profi csapatára bíztam! Mert maximálisan meg vagyok velük és az általuk nyújtott szolgáltatással elégedve!